Ötödik fejezet – Beteljesülés


(Bella szemszöge)


Miután eldöntöttem, hogy vadászni sincsen kedvem, őrült futásba kezdtem. Ki kellett szellőztetnem a fejem, mert sok volt ez nekem egyszerre. Egy rejtélyes levél Edwardtól, amiben csupa olyan dolog van, ami teljesen érthetetlen számomra. Nem értem, miért hagyott el, ha szeret?! Nem értem mért mondott olyan dolgokat, amikkel tudta, hogy iszonyú nagy fájdalmat és kínt okoz nekem, ha nem akart bántani?! És miért hagyta nekem ezt a levelet? Hisz nem is lehetett biztos benne, hogy elmegyek a házukhoz és megtalálom. Egyáltalán mit gondolt vajon, ha itt hagyja nekem ezt a levelet, akkor minden rendben lesz és elfelejtem az egészet? Nem tudom. Sajnos ezekre a kérdésekre csak Ő tudja a választ.
Bár itt lenne most…bár vele lehetnék…


****


Hazaértem. Felmentem, hogy köszönjek Nessienek és megkérdezzem, milyen volt a vacsi Jakekel, de mire hazaértem, ő már édesdeden szundikált. „Majd másnap érdeklődöm!” – gondoltam, majd puszit nyomtam az arcára és hagytam, hogy tovább aludjon.
Mikor kimentem a szobából, Jacobba ütköztem.

- Jaj, ne haragudj Bella, nem akartam! – na nem mintha fájt volna.
- Semmi baj Jake! Minden rendben? Olyan zavartnak tűnsz.
- Kutya bajom – mondta, miközben próbálta leplezni zavartságát, de engem nem ver át.
- Na ki vele Jake, mi bajod?
- Semmi…csak…
- Csak mi? – noszogattam.
- Csak tetszik Nessie, és megcsókoltam, és azt hiszem bevésődés történt kettőnk közt. – felelte szégyenlősen.
- Ó… - csak ennyit bírtam kinyögni hirtelen – hát ha te is tetszel neki – és én úgy vettem ki, hogy tetszel neki Jacob, akkor nem lesz gond… - próbáltam pozitív arckifejezést és hangot megütni, bár még nem fogtam fel teljesen mi is történt…
- És mi lesz veled? Neked mi a véleményed róla?
- Hát… nekem az a fontos, hogy a lányom boldog legyen, és ha Te boldoggá tudod tenni és téged akar, akkor nem akadályozom meg benne. Jake, te jó srác vagy, és az, hogy én annak idején nem adtam be a derekam, nem annak köszönhető, mert nem vagy jóképű, vagy nem vagy humoros, hanem, mert másba vagyok szerelmes.
- Szóval akkor tényleg szereted még? – kérdezte félve nézve szemembe.
- Igen. És valószínűnek tartom, hogy nem is fogok sosem kiszeretni belőle. Sajnos nekem úgy tűnik, egyetlenegy szerelem jutott az életben és az sem teljesülhetett be. Nekem már Ő lesz a végzetem. – szóban még mindig nem tudtam kiejteni a nevét.

Hosszú perceknek tűnt számomra a csend, sikerült is ez alatt elmerülnöm gondolataimban(megint), melyekből Jake rángatott ki.

- Bella, kérdezhetek valamit?
- Igen Jake.
- Tegyük fel, hogy valami véletlen folytán visszajönnek a Cullenek Forksba, vagy vissza lehetne hozni őket, megtalálhatnánk őket, akkor szeretnéd látni Edwardot? – a név hallatán összeszorult a torkom - Szeretnél vele újra találkozni, beszélni vele, átölelni, magadhoz szorítani, esetleg megcsókolni őt? - ahogy elképzeltem ezeket a dolgokat, hirtelen újra átjárt az az érzés, mint amikor először láttam meg a menzán. Tisztán emlékszem az arcára, gyönyörű hajára, és arra a hideg pillantására, amivel a biológia teremben nézett rám. Még akkor is gyönyörű volt. Első pillanattól kezdve beleszerettem.
- Jake…miért kérdezed ezt?
- Hát…csak…tudod…a minap gondolkoztam…tudod, a beszélgetésünk után, és kíváncsi vagyok, hogy ezzel kapcsolatban, hogy érzel…
- Tudod Jake, ma, amikor elmentem vadászni, szokás szerint elkalandoztam, és mire magamhoz tértem a gondolataimból, addigra a… - nagyon nehezemre esett kimondani – Cullen házhoz értem. Akarva akaratlanul is bementem a házba. Üresen találtam mindent, egy helyiséget kivéve: az Ő szobáját. Bementem és találtam egy levelet, amit nekem címzett. Elolvastam és teljesen az ellenkezője volt beleírva annak, amit tett. Nem értettem semmit sem belőle, de amikor a kezembe vettem és megláttam, hogy az Ő gyönyörű kézírásával van ráírva a nevem, abban a pillanatban azt kívántam: bárcsak itt lennének, bárcsak még egyetlen egyszer láthatnám őket. De nincsenek itt, és nem is jönnek vissza, amíg itt vagyok, így nem reménykedem többet, és eltemetem a múltat, a levéllel, az emlékekkel és mindenegyes kínnal együtt… - mondtam szomorúan meredve magam elé – de talán jobb is így! Igen, talán ezt hozta nekem a sors, és ha igen, akkor el kell fogadnom, ha nem akkor is, mert nem tudnék ellene mit tenni…sajnos…
- És ha tudnál? Ha tudnád hol vannak? Utánuk mennél?
- Mire akarsz kilyukadni Jacob? Csak nem valamit terveztek Nessievel?
- Nem, nem, csak kíváncsi vagyok.
- Hát…ha tudnék ellene tenni, akkor valószínűleg tennék. Ha csak annyit is, hogy beszélni tudjak vele erről a levélről. De mivel nem tudok, hagyjuk is, mert csak reményekbe ringatom magam.
- Rendben. Jó éjt!
- Neked is jó éjt Jacob! – feleltem apró mosollyal arcomon.


Ezután bementem a szobámba. Mivel nem vagyok képes arra, hogy aludjak, az éjszakáim elég unalmasan, monoton telnek. De éreztem, ez az éjszaka más lesz. Ma, ha ember lettem volna se tudtam volna lehunyni egy pillanatra sem a szemem. Egész éjjel a levelet szorongattam, nem voltam képes megérteni, hogy ha valaki így érez, hogy képes közben azt tenni a szeretett lénnyel, amit Ő tett? Az éjszaka hátralevő részében ezen gondolkoztam, majd pirkadni kezdett, és mivel ma szombat volt sem dolgozni nem kellett mennem, sem iskola nem volt. Így hát gondoltam, hogy együtt tölthetnénk hármasban az egész napot…hát rosszul gondoltam…


(Renesmee szemszöge)


Nagyon szépet álmodtam. Jakekel voltam azon a réten, amiről anya mesélt, hogy apa meg ő sokat jártak oda – együtt. Csak heverésztünk a fűben, majd egyszer csak megcsókolt. Majd vad csókolózásba kezdtünk, és aztán simogatni kezdtük egymást, suttogtunk szép szavakat, majd felébredtem…sajnos. De remélem egyszer majd ez is megtörténik.
Elkezdtem felöltözni, nagyon sokáig válogattam a ruháim közt, hogy mit vegyek fel, mire a citromsárga pántnélküli egybe szoknyámat választottam, egy virágos papuccsal. Enyhén tettem az arcomra egy kis pirosítót, hajamat a engedtem, hadd omoljon hátamra, egy kis szempillaspirál és kész is voltam. De mielőtt még elindultam volna lefelé, meg kellett tennem egy olyan dolgot, amit nem szívesen teszek máskor, de most muszáj. Tudom, hogy az, hogy valaki tud olvasni az emberek gondolataiban, állati jó dolognak tűnik, pedig nem az. Én utáltam ezt a képességem. Persze néha nagyon jól jött, de legtöbbször kikapcsoltam, mert nagyon frusztráló tud lenni, hogy ha kimész az utcára és egy sereg gondolat zúdul rád.
De most szükségem volt arra, mit gondol az anyám. Igen, pont az anyám gondolatait akarom megtudni.
„Jó lenne ma hármasban eltölteni a napot, majd megkérdezem őket, mit szólnak hozzá!” – hallottam anyám gondolatait.
Ez nehezebb lesz, mint hittem. Most meg kell bántanom ahhoz, hogy utána boldoggá tehessem, de azt hiszem megéri.
Elindultam lefelé. Mikor leértem, terülj-terülj asztalkám fogadott. Az asztal telis tele mindenféle finomsággal.

- Jó reggelt! – köszöntem vidáman, majd puszit nyomtam anyám arcára és rámosolyogtam Jacobra.
- Jó reggelt kicsim!
- Jó reggelt Nessie! Gyönyörű vagy ma reggel…nem mintha máskor nem lennél az…de…ma különösen. – köszöntött zavartan Jake.
- Köszönöm szépen! – mondtam továbbra is mosolyogva.
- Jól aludtál?
- Igen Anya! Csodás este volt.
- Jó volt a vacsi?
- Príma… - mondtuk egyszerre Jakekel, miközben le nem vettük egymásról a szemünket.
- Örülök neki! Figyeljetek, arra gondoltam, hogy ma elmehetnénk valahová hármasban! Mit szóltok hozzá? – ahogy láttam anyám fejében. Én tudtam, hogy meg fogja kérdezni, így engem nem lepett meg ellenben Jacobbal.
- Az a helyzet anya… - vettem a kezembe a dolgokat – hogy Jakekel már van programunk mára – mondtam ártatlanul.
- Ó…rendben…le ne mondjátok miattam. Tegnap úgy sem sikerült vadásznom, akkor ma egy kicsit messzebbre merészkedem és körülnézek…elleszek egyedül is.
- Biztos anya?
- Igen kicsim, ne aggódj.
- Rendben. – mondtam, majd felpattantam és így szóltam: - Mehetünk?
- Persze.
- Szia Anya!
- Szia Bella!
- Sziasztok!

Majd elindultunk Los Angelesbe.


(Bella szemszöge)

Nagyon könnyen lepattintottak. De hát hadd legyenek együtt, kettesben. Élvezzék az életet, ha már én ilyen búskomor vagyok állandóan. Nem lehetek egy könnyű eset mindenesetre. Nem hinném, hogy könnyű lehet velem együtt élni, így meg is értem, hogy elmennek és inkább kettesben töltik az időt. Mindegy, jót fog tenni egy kis futás meg a vadászat.
Elpakoltam, majd elindultam. Amint kiléptem a házból, őrült futásba kezdtem, és éreztem, ahogy a szél lobogtatja a hajam. Felemelő érzés volt. Imádtam futni. Egyszer csak a rétünkön találtam magam. Fogalmam sincs, hogy kerültem ide, de itt vagyok, tehát valami belső erő idevezérelt.
Nagyon sokáig csak heverésztem a füvön, majd egy őz és – szarvascsorda szagára kaptam fel a fejemet. Sikeresen vadásztam, majd elindultam haza. Tudtam, nem szabad többé sem a házukhoz sem pedig a rétre eljönnöm, még véletlenül sem.
Hazamentem, leültem a verandán székembe, és csak bámultam magam elé…


(Renesmee szemszöge)


- A Porschemmal megyünk jó? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Rendben.

Ebbe könnyen belement, könnyebben, mint gondoltam.

- És, hogyan akarod megtalálni apád annyi ember közt? Van valami konkrét terved, vagy csak belemegyünk a sötétségbe, hátha megtaláljuk a fényt?
- Konkrét tervem nincs. De megvesszük a repülőjegyet, bérelünk egy nagyon szép, nagyon gyors kocsit, aztán elindulunk az utcákon, és erősen koncentrálok a hangjára, hátha megtalálom a hangját. Ez a terv.
- És ha nem jön be?
- Akkor jön a B- terv. – mosolyogtam rá.
- És mi a „B- terv”?
- Az, hogy tudom, hogy Carlisle doktor, tehát valamelyik kórházban dolgozik. Már csak az a dolgunk, hogy egy telefonkönyvben megnézzük az összes kórházat, majd felhívjuk őket, és megkérdezzük, hogy dolgozik-e ott Dr. Carlisle Cullen nevű orvos. Így biztosan megtaláljuk őket. De csinálhatnánk párhuzamosan is a kettőt. Én koncentrálok, te vezetsz és telefonálsz. Bár ez így nem nyerő…úgyhogy először az egyik, majd a másik, okés?
- Hú, nagyon felpörögtél…de nekem jó.
- Akkor megegyeztünk. – mondtam továbbra is mélyen a szemébe nézve, és mosolyogva.


Beültünk az autóba – természetesen kiharcoltam, hogy hadd én vezessek már, mert hát mégiscsak az én kocsim – majd szélsebesen száguldani kezdtük Forks utcáin. Hamarosan már elhagytuk a várost és útban voltunk a seattle- i repülőtér felé.
Mikor megérkeztünk, letettük az autót a reptér parkolójába, majd megvettük a jegyeket, és felszálltunk a gépre. Az út nem volt hosszú, sem pedig unalmas. Már az a tudat széppé tette, hogy Ő ül mellettem.




****



Megjöttünk. Hát ez Los Angeles. Szép város, meg kell hagyni, de mi most nem nézelődni jöttünk. Megkérdeztük az első embert, aki szembe jött velünk és szerencsére ő meg is tudta mondani, merre találunk egy autókölcsönzőt. Béreltünk egy autót, majd róni kezdtük az utakat. Már-már annyira erősen koncentráltam Edward hangjára, hogy szinte felrobbant a fejem a fájdalomtól, de meg kell tennem az anyámért, és ez tartotta bennem a lelket.

- Jól vagy Nessie, nem nézel ki valami fényesen, fáj valamid?
- Csak a fejem az erős koncentrálástól. – nyugtatgattam.
- Ennünk kéne valamit! Nézd ott egy étterem szemben, leparkolok, és bemegyünk jó?
- Egyetértek.
- Ezt igennek veszem – mosolygott.


Leparkolt, majd bementünk. Amíg be nem léptünk az ajtón és meg nem éreztem a finom étel illatot, nem is hittem, hogy éhes vagyok. Leültetett a pincérnő, mi pedig rendeltünk. Míg vártunk, addig Jake egyszer csak megtörte a csendet és így szólt:

- Figyelj Nessie! Arra gondoltam, hogy – mert nagyon kimerültnek látszol – kérhetnénk egy telefonkönyvet és megpróbálhatnánk a B- tervet is. – kicsit félve várta reakcióm, de roppant jó ötletnek találtam és ennek hangot is adtam.
- Remek ötlet Jake. Kicsit elfáradtam – mármint fejben – nagyon megterhelő ez, de anyámért meg kell tennem mindent annak érdekében, hogy megtaláljam apámat és a családját – akik az én családom is – és visszavigyem őket Forksba. Jake, kérdezhetek valamit? – de nem vártam meg míg felel – Miért volt zűr Edward és közted? – láttam, hogy zavarba hozom ezzel a kérdéssel, de kíváncsi voltam.
- Bella…ő volt a zűr. Szerelmes voltam anyádba, de ő meg Edwardba és ő Edwardot választotta. És köztudott, hogy a vámpírok a vérfarkasok ellenségei, ezért Edward úgymond óvta tőlem anyád. Ez volt a zűr, pontosabban Ő.
- Á, értem… - gondoltam, hogy valami ilyesmi van a dologban, de azért meglepett.
- És még mindig szerelmes vagy anyába? – tartottam a választól, de meg kellett tudnom.
- Tudod, miután elment innen, még nagyon sokáig szenvedtem, aztán megpróbáltam valaki mást keresni, társra lelni, de senki nem volt jó, mindenkiben őt kerestem, aztán rájöttem, hogy ,magányos farkasként fogom leélni az életem – itt egy kis szünetet tartott – aztán jöttél Te, és mindent felborítottál. Ahogy rám néztél először, amikor találkoztunk, azt hittem, hogy ott helyben képes lennélek magamhoz szorítani, átölelni, és megcsókolni mindenki előtt. Amikor megjelentél, számomra csak Te léteztél, eltűnt a külvilág, Bella, minden. Mindenről megfeledkeztem, ami körülöttünk volt. Olyan volt, mintha Te és Én egy buborékban lettünk volna, a külvilág pedig körülölelt volna minket, de nem érzékeltünk volna belőle semmit sem. Azt, hogy itt vagyok is a lélegzetelállító mosolyodnak köszönheted, semmi másnak. Ja, de a szemeidnek. Ahogy néztél rám, amikor elvittelek vacsorázni, ahogy megjelentél abban a szoknyában, hirtelen olyan vágy lobbant fel bennem, hogy elmondani nem tudom.
- Ó Jake…már féltem, hogy nem kapnak viszonzást majd az érzéseim, de így már tudom, hogy Te is szeretsz engem!
- Mindennél jobban – suttogta, majd lágyan megcsókolt.




****


Felhívtunk már három kórházat, de egyikben sem ismertek Carlisle Cullent. Majd jött a negyedik.

- Jó napot kívánok! Dolgozik önöknél egy Dr. Carlisle Cullen nevű fiatal orvos?
- Jó napot! Igen kisasszony, ő a legjobb orvosunk.
- Beszélhetnék vele?
- Sajnálom kisasszony, de most nincs bent, éjszakás műszakban van, de az otthoni címét megadhatom esetleg!
- Azt megköszönném!
- River Street 84.
- Köszönöm szépen, nagyon kedves! Viszont hallásra!
- Viszont hallásra kisasszony!


- Hát ezzel is megvolnánk! – ujjongtam. – már csak el kell mennünk és beszélnünk kell velük. Szerintem indulhatnánk is, minél hamarabb annál jobb, nem?
- De. Menjünk.

Örültem, hogy Jake megérti, hogy anyámért teszem, és nagyon fontos megtennem. Most, hogy már tudom, Ő is szeret engem, nincsenek kételyeim, és nagyon boldog vagyok. Már csak haza viszem Forksba apámékat és akkor végre anya is boldog lehet.

- Szóval, River Street 84?
- Igen Jake. – mosolyogtam rá izgatottan.
- Akkor ez az.
- Szép nagy ház. – mondtam.
- Nagyon hasonlít a forks – i házukra… - fűzte hozzá Jake
- Akkor menjünk be!
- Biztos?
- Igen, biztos.

Majd elindultunk a ház felé. Bekopogtam…