Hetedik fejezet – Érzelmek

(Bella szemszöge)

Hirtelen a bokrok felől lány zörej érkezett, mely tökéletes hallásomnak inkább dühöngő zajnak számított. Már éppen támadóállásba kényszerítettem magam, amikor az alak kilépett a bokrok sűrűjéből, és szememnek is világossá vált, kit is látok…
Nem, ez nem lehet. Ő nem lehet itt, hisz elhagyott. Alice tudja, hogy itt vagyok, nem jöhetett vissza, nem teheti ezt, nem kínozhat tovább…

- Anya, nem képzelődsz – hallottam a lányom hangját.

„Ez a Te műved? Miért hoztad Őt ide? Mért kellett?” – kérdeztem tőle gondolatban.

- Te hallod a gondolatait Nessie?
- Igen Apa!
- Hogy lehetséges ez?
- Miért, Te nem hallod?
- Nem, én sosem voltam képes hallani Bella gondolatait.

Hangja még mindig olyan bársonyos, mint ahogy sok-sok éven át visszaemlékeztem rá. Láttam rajta, hogy vívódik magával. Szeme lágy karamella színben pompázik, mégis látom benne a félelmet.

- Mit keresel itt? Miért jöttél vissza?
- Bella, sajnálom, ami történt. Én…
- Semmi sajnálom Edward - vágtam a szavába, ezzel először kimondva 300év múltán a nevét – azt hiszed, hogy idejössz, bocsánatot kérsz, és minden rendbe jön? Csak mert, ha így hiszed, akkor nagyon is rosszul gondolod.
- Bella én tényleg sajnálom, és megértem, hogy így reagálsz, de nem érted, miért cselekedtem úgy, ahogy…
- Nagyon is értem. Nem szerettél sosem, megsebeztél, bántottál, csak erre kellettem neked. Arra, hogy csalódást okozz. Hogy magadhoz dédelgess, majd elhagyj, kést döfj a szívembe…nekem nem kell még egy csalódás, az is elég volt amit tőled kaptam, nincs szükségem még egyre…Tűnj el innen Edward! Semmi keresnivalód itt!! Hagyj engem békén!
- De Bella, hadd magyarázzam meg…
- Nem Edward, nem érdekel a magyarázatod! Menj el, és ne gyere ide többé! Nem akarlak látni többet!

Iszonyú dühös voltam, ugyanakkor szomorú is. Nem tudtam mit, miért teszek, de megtettem, kész…ennyi volt. Nem akartam többé látni. Szerettem még, de fájt amit okozott nekem.

- Gyere Renesmee!
- De anya!
- Azt mondtam, gyere!

Majd bementem a házba!

- Menjetek aludni! – szóltam a lányom és Jake felé tekintve – Ezért majd holnap még számolunk!



(Edward szemszöge)


Bement, én meg csak álltam és vártam. Meredtem utána a semmibe. Nem érdekeltem. Nem akart látni többé. Szavai fájtak, de megértettem Őt. Hisz én elhagytam, eldobtam magamtól, és ezt sosem fogom megbocsátani magamnak!


- Edward! – lépett oda hozzám Esme – Minden rendbe jön majd, hidd el!
- Nem Esme, ez most nem fog rendbe jönni. Én rontottam el, csak saját magamnak köszönhetem, hogy Bella gyűlöl. – rogytam össze. Majd egyszer csak egy érintést éreztem vállamon.
- Edward! Most mi lesz fiam? Mit szeretnél?
- Ez egyértelmű…Forksban maradok, és addig nem nyugszom, míg Bella meg nem hallgat. Ha nem akartok maradni, hát menjetek, de én egy tapodtat sem mozdulok addig Forksból, míg nem beszéltem Bellával. – feleltem határozottan, majd felpattantam és rohanni kezdtem.

Szükségem volt egy kis egyedüllétre. Hallottam, hogy utánam kiáltoznak és megpróbálnak követni, majd Alice utánuk szól, hogy hagyjanak, nem lesz semmi baj, csak egyedül akarok lenni.
Csak futottam és futottam. A száguldás kicsit jót tett, hagyott gondolkodni. Most már teljesen biztos voltam abban, hogy itt kell maradnom. Beszélnem kell Bellával, s addig küzdenem, míg meg nem hallgat, s meg nem bocsát nekem.
A tisztásra mentem…a MI tisztásunkra. Vajon járt itt azóta? Hiányzott ez a hely…ez volt az egyetlen olyan hely, ahol egyedül lehettem, és én ezt csakis egyetlenegy emberrel osztottam meg. A szerelmemmel, akinek most már nem kellek, ami érthető is. De remélem megnyugszik, és akkor beszélhetek vele, megmagyarázhatom a tetteim.
Lerogytam a rét közepére, s rám zúdult összes fájdalmam. A fejemben vetített képek sorozatán Bella végig boldog volt, nem úgy, mint most. Pedig azt reméltem, hogy ha meglát, akkor talán majd megörül nekem, de pont fordítva. Az a düh a szemében…el sem tudtam képzelni, hogy ilyet is láthatok rajta.
Elképzeltem, ahogy mindent megmagyarázok neki, és Ő megbocsát, elfogadja tetteim. Majd odabújik hozzám, szorosan magamhoz szorítom, s megcsókolom. Igazi szenvedéllyel, mert már nem kellene félnem attól, hogy összetöröm a puszta kezemmel. Mi lesz, ha sosem tehetem már meg vele ezt? Mi lesz, hanem ölelhetem többé? Mi lesz, ha többé nem láthatom gyönyörű szemét? Mi lesz, ha többé nem érezhetem édes, ínycsiklandozó illatát?
Belegondolni is iszonyú volt…

(Renesmee szemszöge)

Nem sokat aludtam az éjjel. Nem értem mi ütött anyába. Hisz Jake kifaggatta, és azt mondta, hogy ha tudna ellene tenni, hogy újra láthassa apát, akkor megtenné. Biztos voltam benne, hogy látni akarja még, és abban is, hogy szereti. Viszont az, aki szerelmes valakibe, nem így viselkedik az illetővel, még akkor sem, ha elhagyta.
Lementem az alsó szintre, de sehol senki, mindenhol körülnéztem, de senkit sem találtam. Végül kimentem a szabad levegőre. Kint ült anyám a verandán, ahogy sejtettem.

- Anya… - szólítottam meg félénken, mire felém fordult. Persze tudtam, hogy már érzékelte jöttömet, mégsem nézett felém eddig a pillanatig. – Sajnálom! Én…én csak…jót akartam. Azt hittem…én…azt hittem… - majd zokogásba törtem ki.
- Semmi baj kicsim…cssss…semmi baj….nem haragszom!
- De…de miért reagáltál így! Amikor Jake kérdezősködött, teljesen úgy tűnt, mintha…és a fejedben is úgy láttam. Folyton a régi dolgokra gondoltál, és arra, hogy milyen lenne, ha újra láthatnád?! De akkor miért, miért reagáltál így? – kérdeztem kissé élesebb hangon, mint szertettem volna.
- Tudod drágám, ez bonyolult.
- De én tudni akarom, ha már ennyi erőfeszítésembe került, és még sincs gyümölcse.
- Amikor apád elhagyott, még nem tudtam, hogy terhes vagyok, de anélkül is iszonyúan fájt, hogy ezt tette velem. Tudod azok a szavak, - amikkel „elbúcsúzott” tőlem, - voltak életem legfájdalmasabb szavai. Nem egyszerűen csak szakított velem, hanem elrendezte, hogy gyűlöljem. Legalábbis Ő úgy gondolta. Csakhogy ez nem így volt. Azt mondta, idézem: „ Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő.” De itt is tévedett. Lehet, hogy az emberek többségének hamar elmúlik az első szerelem, de én más voltam. Emberként is nehezen felejtettem, főleg ezt…Őt… Hiába okozott fájdalmat, képtelen voltam elfeledni, képtelen voltam megbirkózni a fájdalommal, amely még mai napig gyötör. Miután megtudtam, hogy terhes vagyok, megfordult a fejemben, hogy felkeresem és szólok neki, de más terhesség volt ez, mint általában, így nagyon megijedtem. Kórházba nem mehettem, így megszöktem otthonról. Ekkor talált rám Claire. Egy darabig együtt éltünk, majd elhagyott minket egy másik családért. A gond az volt, hogy egyre jobban kezdtél hasonlítani apádra, így ezzel is meg kellett küzdenem. Nagyon nehéz volt ez nekem Nessie. Nem tudtam csak úgy elfelejteni mindent. És hiába hitted azt, hogy ha idehozod, akkor minden rendben lesz és minden el van felejtve, meg van bocsátva. Ha ezt hittétek, akkor nem ismertek. Félre ne értsd, szeretem, halálosan szeretem, és már nem is fogok mást szeretni, de nem tudok neki csak úgy megbocsátani. Felháborított, hogy volt képe idejönni, ezért viselkedtem úgy, ahogy, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem. Gondolkoznom kell. Teljesen más most, hogy leülepedett kicsit a haragom. Végig kell gondolnom mindent…érted?
- Így most már értem.

- Gondolom szeretnéd megismerni ugye? – mosolygott rám – Mert hát mégiscsak az apád…még, ha nem is tudott rólad 300éven át.
- Igen szeretném, de ha ez neked gondot okoz, akkor…
- Nem…jogod van hozzám, hogy megismerd, ha Ő is akarja.
- Köszönöm Anya! – mondtam, majd hozzábújtam…

(Jacob szemszöge)

Ma elviszem Nessiet valahová, hogy elfelejtse a tegnapot. Kettesben leszünk…végre megvallhatom neki mit érzek iránta. Remélem eljön velem. Elviszem La Pushba, megmutatom neki a régi házunkat, és Belláék régi házát…meg sétálunk egyet az erdőben, piknikezünk…élvezni fogja. Vajon most olvas a gondolataimban? Ki tudja, megyek megkérdezem van-e kedve velem tölteni a mai napot!
Nessie a konyhaasztalnál ült és egy tál müzlit majszolgatott.


- Jó reggelt Renesmee!
- Jó reggelt Jake! – mondta szikrázó mosollyal, majd elpirult.
- Nessie, volna kedved velem tölteni a mai napot?
- Ó Jake…hát persze! Hová megyünk? – kérdezte izgatottan.
- Hát…arra gondoltam, hogy megmutatom Bella régi házát, aztán a közeli erdőben sétálhatnánk egyet, majd elvinnélek La Pusba és piknikeznénk egyet a tengerparton…mit szólsz?
- Jake, ez csodálatos… - válaszolt ujjongva. – Mikor indulunk?
- Akár mehetünk, ha kész vagy a reggelivel.
- Rendben. Kész vagyok, megyek átöltözni és szólok anyának…
- Anyádat bízd rám…
- Köszi…sietek… - majd egy utolsó vigyort villantott rám, és felsuhant a lépcsőn.

Bella már keményebb dió lesz. Bár abban biztos voltam, hogy nem lesz baj, hogy Nessievel elmegyünk, csak attól féltem, hogy megint olyan furcsa lesz, mint tegnap, mikor meglátta Edwardot.
Lassacskán Bella szobájának ajtajához értem, s félve kopogtam be…

- Bejöhetek Bella? Szeretnék veled beszélni…
- Persze Jake, gyere csak…mondd, mit szeretnél?
- Először is: jól vagy?
- Ne kezd már Te is – mondta durcás grimaszt vágva – Neked kellene a legjobban tisztában lenned azzal, miként hatott rám, hogy…hogy… - tétovázott, mielőtt kimondta azt a bizonyos nevet, láttam, hogy nehezére esik – Edward…elhagyott. Te tudod a legjobban, hogy mennyire fáj még mindig, hisz csak Te tartottad bennem a lelket…senki más… - éreztem, ha tudott volna sírni, most biztosan megtette volna – Nem haragszom rád Jake, ha ezért jöttél, csak…tudod…rosszul esett, hogy pont Te nem tudtad, mit vált ki belőlem a dolog.
- De Bella, te mondtad, hogy bár még egyszer láthatnád…és akkor Nessie segítséget kért, én pedig segítettem, mert úgy gondoltuk, jót fog tenni, hogy megint boldog leszel majd, ha visszajön…
- Semmi baj Jake…mit szerettél volna?
- Csak aztz, hogy, nem baj, ha ma elviszem Nessiet, hogy egy kicsit kettesben lehessünk?
- Nem, dehogyis…úgyis lesz min gondolkodnom – mondta, majd elmosolyodott
- Köszönöm…
- Szívesen…

Azzal megfordultam, és kijöttem a szobából.

(Renesmee szemszöge)

Már láttam anyáék régi házát, és az erdőben is voltam, most következett La Push és a piknik. Kíváncsi voltam, milyen helyre visz. Anya mesélt már La Pushról, de valamiért biztos voltam benne, hogy nem oda visz, amiről mesélt nekem anya. Kíváncsi voltam, mire gondol, ugyanakkor féltem is tőle mit hallanék a fejében. De a kíváncsiságom győzött.
„ Olyan gyönyörű ma is, mint mindig, nem csoda, hogy elsőre beleszerettem. Csak Ő jár a fejemben, talán beszélhetnék neki a bevésődésről…”
Bevésődésről? Az meg mi a frász? Talán később elmondja majd! Vissza akartam térni a gondolataihoz, de ekkor félbeszakított.

- Most be kell kötnöm a szemed! – mondta mosolyogva.
- Mi? – kérdeztem rémülten. – Minek?
- Mert nem szeretném, hogy lásd az odavezető utat, hanem csak a helyszínt ahová viszlek… - vigyorgott tovább.
- Rendben, de ne engedd, hogy elessek, mert attól, hogy félig vámpír vagyok, a mozgáskoordinációm csukott szemmel nekem se sokkal jobb, mint egy emberé – nevettem. Ő csak megcsóválta a fejét, s közben vigyorgott, majd felkötötte a fekete kendőt a szememre.
- Na mennyit mutatok? – kacarászott tovább.

- Fogalmam sincs Jake, semmit sem látok – kacagtam én is.
- Akkor mehetünk…

Folyamatosan attól féltem, hogy elbotlom valamiben, de végül rá kellett jönnöm, hogy Jake erősen a karjai közt tart, úgyhogy megnyugodtam.

- Miért álltunk meg? Csak nem megérkeztünk? - kérdeztem izgatottan.
- De igen! Figyelj…

Majd óvatosan levette a kendőt a szememről. Hihetetlenül csodálatos volt. A nap éppen ment le, olyan volt, mintha a tengerbe bukna bele.

- Jake, ez gyönyörű! – mondtam a csodálattól elfúló hangon
- Tényleg tetszik?
- Hát persze, nagyon!


Itt ültünk hosszú-hosszú órákon át, s csak néztük az eget, meg egymást, majd végül közeledni kezdett hozzám, s ajka megtalálta enyémet. Felemelő érzés volt. Egyszerre pezsgett a vérem és futott végig rajtam a hideg. Ajka tűzként perzselte enyémet. Az egész testem beleremegett ebbe a csókba. Imádtam ezt az érzést, s nem kívántam mást, csak, hogy: MÉG, MÉG, MÉG!!!! Nem akartam abbahagyni, azt akartam, hogy örökké így maradjon! Végül szája elengedte enyémet, s levegő után kapkodva így szólt:

- Szeretlek Renesmee Carlie Cullen, és örökké szeretni foglak!
- Én is szeretlek Jacob Black, és örökké a tiéd leszek! – mondtam mosolyogva.



****
Összepakoltunk és elindultunk haza. Már jó félúton lehettünk, mikor eszembe jutott, amit a gondolataiban hallottam. Féltem attól, hogy ha elárulom neki, hallgatóztam, akkor nem fog neki örülni és dühös lesz rám. De meg kellett tudnom, mi az a bevésődés.

- Jake, kérdezhetek valamit? – kérdeztem félszegen, és megpróbáltam a legcsábítóbb mosolyommal ránézni.
- Persze.
- Amikor idefelé jöttünk nagyon kíváncsi voltam, hová viszel, és belehallgattam a gondolataidba. – itt tartottam egy kis szünetet, hogy megvizsgáljam az arcát, s megtudjam mire számíthatok. De semmi mást nem láttam rajta, mint szeretetet és csodálást. Úgy gondoltam, folytathatom. – És azt a szót hallottam, hogy „bevésődés”. Ez mit jelent?
- Ez Nessie, csak a vérfarkasoknál van. Ez olyan, mint amikor valaki első látásra beleszeret a másikba, csak sokkal erősebb. Olyan erős vonzalmat érzel a másik iránt, hogy képtelen vagy tőle elszakadni. Úgy érzed minden porcikádban, hogy Ő álmaid asszonya, Ő az, akire vártál. És nem tudsz beleszeretni másba már, mert csak Ő kell neked. De Nessie, azt tudnod kell, hogy nem ezért vagyok veled – lépett még közelebb hozzám, majd megcsókolt.

Egész úton csöndesen haladtunk. Én próbáltam feldolgozni amit hallottam, Jake pedig…az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy min elmélkedett. Meg volt most a magam „baja” nem kellett még az övé is. Mikor hazaértünk a házat teljes csöndben találtuk. Claire már aludt, de anyám sehol…hol lehet? Remélem nem csinált semmi butaságot…telefonon sem tudtam elérni. Felébreszttettem Clairet is, de Ő sem tudta hol lehet…Felhívtam apát, hátha ott van…

- Apa!
- Nessie, kicsim, mi történt? Olyan rémültnek tűnsz…
- Anya eltűnt…

Vajon hová tűnt Bella? Elhagyta Forksot? Vagy csak elcsavargott kicsit, hogy egyedül lehessen? A következő részből kiderül!=) REmélem ettől a befejezéstől sem lesz nyugodt éjszakátok...

Következő fejezet mikor lesz? Fogalmam sincs!Remélem 2-3 napon belül össze tudom hozni!Addig is olvasgassatok és kommenteljetek! Csókollak titeket!

KOMIKAT KÉREK!!!!!!!!!!