Nyolcadik fejezet – Skócia


(Edward szemszöge)


- Apa! – szólt bele a lányom rémültem a telefonba.
- Nessie, kicsim, mi történt? Olyan rémültnek tűnsz…
- Anya eltűnt…


Mikor ezt kimondta, a szívem úgy összeszorult, mint még soha. Mi van, ha történt vele valami? Mi van, ha miattam ment el? Ha nem láthatom többé, ha nem tudom megmagyarázni miért tettem? Ha nem tudok bocsánatot kérni tőle? Vagy ha bajban van…erre gondolnom sem szabadott volna…

- Jól van drágám…figyelj ide! Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Carlisleval elmegyünk megnézzük a hozzánk közeli erdőt. Jasper és Emmett pedig elmennek a ti házatokhoz közeli erdőt átkutatni. Addig Alice és Esme elmennek hozzád, Rose pedig Clairerel átkutatja a várost, rendben? Nem lesz semmi baj. Megtaláljuk, ne aggódj!
- Jó… - mondta, de már éreztem a hangján, hogy mindjárt zokogásba tör ki.
- Oda tudnád adni egy kicsit Jacobot?
- Persze
- Edward! – szót bele Jacob kicsit mogorván.
- Jacob, megkérhetnélek arra, hogy vigyázz a lányomra, nyugtasd meg, és próbáld meg rávenni, hogy próbálja megtalálni Bella gondolatait, és leírni, merre járhat. Talán tudna segíteni.
- Persze, de ha úgy gondolom, hogy túl megerőltető neki, akkor nem engedem, hogy csinálja.
- Ez természetes, én sem akarom veszélyeztetni a lányom testi épségét – „sem Belláét, az egyetlen örök szerelmemét” tettem hozzá gondolatban – Köszönöm Jacob.
- Nincs mit.


Majd letettem a telefont, s elmagyaráztam mindenkinek, mi a dolga. Miután ez is megvolt, mindenki elindult arra, amerre kellett.




***



- Edward!

- Rose, minden rendben?
- Bella sehol sincs.
- A francba…

***


- Emmett, megtaláltátok?
- Nem , sajnos nem találtunk semmiféle nyomot sem, nemhogy Bellát.


- Edward, fiam! Mi sem találjuk sehol sem. Menjünk vissza Bella házához, kérdezzük meg Nessiéket, hogy megtalálta- e Bella gondolatait. Ha igen, mehetünk azonnal megkeresni, ha nem…arról majd később beszélünk, rendben?
- Rendben. Carlisle, ugye ez mind az én hibám? Hogy Bella elment, hogy most mindenki ki van, még Rose is, pedig ő aztán nem kedvelte Bellát…ez mind miattam van…
- Lehetséges, hogy csak egy kis időre van szüksége. Bella nagyon szeretett téged fiam, és szerintem a szíve mélyén még mindig szeret téged, de azzal, hogy elhagytad, nagy fájdalmat, s űrt hagytál benne magad után.


Elmentünk a házhoz, s mikor beléptünk olyan hangulat volt, mintha valaki meghalt volna…na nem…erre tényleg nem szabad gondolnom…
Nessie sír…

- Mi törtét kicsim?
- Anya…anya…
- Mi van vele? – kérdeztem, de ő csak zokogott, zokogott, és közben átnyújtott egy levelet…a levélben ez állt:

„ Ne aggódjatok, csak egy kis sétára mentem! Muszáj egyedül lennem egy kicsit a gondolataimmal. Ne értsetek félre, nagyon köszönöm, hogy visszahoztátok nekem Edwardot, csak sok volt egyszerre. Ha nagyon keresnétek, talán Edward megtalál. Nessie, kicsim, kérlek mondd meg apádnak, hogy szeretem.
Csók: Bella”

- Szeret!!!! – törtem ki örömujjongásban. Mindenki úgy nézett rám, mint egy félőrültre. – Ne aggódj szivem, azt hiszem, tudom hol van, de oda egyedül kell mennem.





***



Futottam a rétre, tudtam, hogy ott van…siettem, ahogy csak bírtam. Minden porcikámmal magamba szívtam az érzés: SZERET. Mindennél boldogabb voltam. Miközben futottam, minden emléket előhívtam és levetítettem magamnak. Már szinte éreztem az illatát az emlékekből, s ekkor döbbentem csak rá, hogy nincs itt.
De akkor hol lehet? Ez volt a közös helyünk, ezt a helyet ismerem csak én és ő, ez az a hely, ahol csak én találhatom meg.
Ekkor megéreztem az illatát, s ezzel együtt a remény szikrája is fellobbant bennem, de hiába. Bella sehol sem volt, viszont egy másik szagot is megéreztem, pontosabban öt másik szag keveredett Belláéval. Természetesen az övét százszor jobban éreztem a másik ötnél, de akkor is éreztem, és ez aggasztott. Ezt a helyet csak mi ismertük.
Miközben morfondíroztam, egyre jobban ki tudtam venni a másik öt szagot. Aztán hamarosan rá kellett jönnöm, hogy találkoztam már ezekkel az illatokkal…


(Renesmee szemszöge)


- Minden az én hibám, csakis az enyém…nem kellett volna visszahívnom apáékat a városba, és akkor anya nem ment volna el – zokogtam. Nevetségesnek éreztem magam. Itt bőgök ahelyett, hogy tennék valamit…de képtelen voltam tenni bármit is. Meg kellett próbálnom megtalálni anya gondolatait.
- Nem a te hibád, én is hibás vagyok…ha nem megyek bele…talán meg tudtalak volna fékezni… - mondta Jacob.
- Egyikőtök sem hibás…sőt Bella megírta nektek, hogy ne gyötörjétek magatokat, örül, hogy visszahoztátok Edwardot. És különben is, Edward meg fogja találni…ne aggódjatok, biztosan hamarosan itt is lesznek… - mondta nyugodt hangon Carlisle.

Nem értem, hogy képes még ilyenkor is nyugodt maradni. Majd egy nyugodtság érzet kerített hatalmába, nem értettem, hogy lehetséges ez, hisz sík ideg vagyok, aztán ránéztem Jasperre, aki rám kacsintott. Eszembe jutott, hogy anya mesélt arról, hogy Jaspernek milyen képességei vannak. Képes megnyugtatni az embereket, vagy akár feldühíteni. Egyszerűen fogalmazva: befolyásolni tudja az érzelmeiket. Végre egy kicsit tudtam anya gondolatainak megtalálására koncentrálni…Hálásan néztem Jasperra, aki csak bólintott egyet.




***


Épp sikerült elkapnom pár dolgot anya gondolataiból, amikor apa lépett be az ajtón, rémült arckifejezéssel…én és Alice néném már értettük miért…




(Bella szemszöge)



Hol vagyok? Nem emlékszem semmire! Mi történt velem? Ez nem a rét. Várjunk csak…ez a hely ismerős nekem…olyan, mint Volterra…vagy talán mégsem…
Az „emberek” nem ugyanazok, az biztos, hogy emlékeznék rájuk. De a hely sem ugyanaz, csak nagyon hasonló. Még mindig fogalmam sincs róla, hol vagyok. Edward már biztosan a réten van, és már rájött, hogy eltűntem, és elkezdenek keresni…biztos vagyok benne…csak siessenek már…
Borzasztó itt egyedül, úgy, hogy nem tudhatom mi vár rám….



(Edward szemszöge)


- Tudom hol van Bella…

- Hol?
- Edinburghban, Skóciában.
- Edward, ugye nem azt akarod mondani, hogy…
- De Carlisle, pontosan azt…
- Várjunk csak, miről beszéltek? – kérdezte a lányom aggódva.
- Van egy család Edinburghban, akik hasonlók, mint a Volturi, csak nekik azért nincsen akkora hatalmuk. Mondjuk úgy, hogy a táplálékláncban egyel a Volturi alatt helyezkednek el. Nekik nincs különösebben nevük, mint a Volturinak, de mi sajnos ismerjük őket. Nem jó ötlet magadra haragítani őket, mert akkor az életeddel játszadozol. És ők vitték el Bellát, valószínűleg miattam… - hajtottam le bűnbánóan a fejem. A düh, a harag, a csalódottság, a bánat egyszerre tombolt bennem, úgyhogy valószínűleg Jaspert igencsak leterheltem az érzelmeimmel, de nem tudtam fékezni magam. Nem tehettem róla, hisz életem szerelme miattam volt bajban. Meg kell mentenem, muszáj.
- Mit jelentsen az, hogy miattad Apu?

- Azt kicsim, hogy az egyik közülük, a neve Sookie, azóta azt akarja, hogy feleségül vegyem, mióta meglátott. És gondolom, most arra pályázik, hogy, ha meg akarom menteni Bellát, akkor majd feleségül veszem, s így eléri a célját.
- Fiam! Ne aggódj, megtaláljuk Bellát, és megmentjük. – jött oda apám.





***




Leültünk, és kidolgoztunk egy tervet, aminek be kell válnia. Sajnos Alice nem látta, hogy milyen hatása lesz a tervünknek, így nem lehetünk biztosak semmiben sem.
Miután mindent megbeszéltünk, elindultunk, hogy megmentsük Bellát….





***

(Renesmee szemszöge)

Megérkeztünk. Edinburgh igazi skót város, kastéllyal, gyönyörű hegyekkel. És az egész táj zöld. Mindenhol, minden zöld. A természet városa, gyönyörű kilátással. Na de most nem a kilátással kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy kiszabadítsuk anyát.





***



Odaértünk a „híres” – vagyis inkább hírhedt – család házához, akik feltehetően fogságban tartják anyát.
Apa bekopogtatott. Pár másodpercen belül kinyílt az ajtó.


- Ó Edward – kacagott fel a nő – már vártunk. Csak nem elhoztad a családodat is? Fáradjatok beljebb – kacagott tovább.


Bementünk.


- Mi szél hozott erre Edward?
- Ne játszd az eszed Sookie, tudom, hogy Bella itt van.
- Jaj Edward, mért nem üdvözlöd a többieket? És talán a családod új tagjainak is bemutathatnál minket…úgy illik nemde?
- Ő a lányom Renesmee…ők pedig – mutattott Alice és Jasper felé, de azt vettem észre, hogy Alice motyog valami ilyesmit az orra alatt, hogy „ Nem szükséges”; így apa nem mutatta be őket a többieket ismeritek.
- Szervusz. A nevem Sookie, apád régi jó barátja vagyok – nézett rám jelentőségteljesen – Ő itt a húgom Lor és a nővérem Charlotte, ők pedig a két bátyám Alex és Will.
- Hol…van…Bella? – szólalt meg apám dühtől fojtott hangon.
- Ó Edward, nem kell aggódnod, jó helyen van… - mosolygott továbbra is, már-már bosszantóan Sookie.
- Na ide figyelj – ragadta meg apám a nő nyakát, mire az még jobban mosolygott, s leintette testvéreit, hogy hagyják, apám nem fogja bántani – vagy megmondod, hol van Bella, és elengeded, vagy esküszöm, hogy megöllek… - még én magam is megijedtem attól, ahogy apám kiejtette a szavakat a száján.
- Jól van, jól van…miért nem ülünk le és beszéljük meg? – felelte a nő rekedt hangon.
- Nem érted, amit mondok? Vagy elárulod hol van, vagy megöllek…ennyire egyszerű a dolog… - mondta apám még mindig dühöngve.
- Jó, jó, nem kell egyből felkapni a vizet Edward. Tudod te is, hogy lehet velem alkudozni… - mosolygott továbbra is. Nem értettem, hogy képes még most is mosolyogni, mikor eléggé kutyaszorító helyzetben van.
- Még mindig nem érted, amit mondok…nem alkudozni jöttem, hanem Belláért, akit egyszerűen át fogsz adni nekem, minden szó, vagy tett nélkül, különben megöllek…habár nem akarok a Volturinál feketelistára kerülni, úgyhogy inkább eléjük viszlek valami nagyszerű ürüggyel…Bella úgyis a szívük csücske, főleg Aroé…úgyhogy ha megtudja, hogy bántottad, nem kegyelmez, ezt én garantálom neked… - mondta apám kaján mosollyal arcán.
- Edward!


Olyan gyorsan történt minden…egyszer csak azt látom, hogy Will, Alex, Charlotte és Lor hirtelen a családomra veti magát, de mindhiába…hisz Alice néném már tudta, hogy mi fog történni, amint megfogalmazódott az elméjükben, Alice már tudta és figyelmeztette a többieket, persze majdnem némán, nehogy a másikak rájöjjenek. Mire ráeszméltem, mi is történt, a családom már kézben tartotta a dolgokat. Emmett fogta Willt, Jasper Alexet, Rosalie Lort, míg Carlisle Charlotteot tartotta fogságban. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan történt minden, mégis tudták kezelni a dolgokat.


- Már egyedül vagy Sookie…semmit sem tehetsz azon kívül, hogy elárulod hol van Bella…én elviszem innen, Te és a családod pedig békén hagytok engem és a családomat, ÖRÖKRE! Akkor talán megoldható, hogy elfelejtsem ezt a kis incidenst, és megbocsátok neked azért, hogy elraboltad életem szerelmét…
- Ó, a hősszerelmes – szakította félbe a nő apámat. De apám erre csak még jobban mosolygott, s a düh csak még jobban szikrákat szórt szeméből.
- És talán akkor nem viszlek Aro elé, akinél ha jól tudom, most is próbaidőn vagy, nemde? – a nő arca falfehérré vált – na nem mintha nem lett volna már így is totál sápadt – de mintha megijedt volna ettől a kijelentéstől – Na, mit szólsz? Így megfelel? És akkor még kegyes voltam.
- Azt majd meglátjuk, hogy megfelel-e…


Majd hirtelen már csak azt éreztem, hogy körbe vesznek minket, nem engednek…fogják a családom minden tagját, kivéve apát és engem…

Sajnálom a késői frissítést, de nagyon sok dolgom volt...remélem nem lett sem túl gagyi, sem túl rövid. Igyekeztem nagyon. És ígérem igyekszem a következő résszel is, de nem tudom mikor lesz. Ne haragudjatok rám. Amint tudok frissítek és ha találok jó kis képeket vagy híreket, azonnal felteszem.

Csókollak titeket!

KOMIKAT KÉREK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!