Tizenharmadik fejezet – A boldog élet
( Bella szemszöge)
Édes csók volt ez…lágy, de mégis szenvedéllyel, szerelemmel teli. Nagyon élveztem. S mikor már kezdtünk volna belemelegedni, kivágódott az ajtó, s Alice jelent meg…
Bosszankodva ránéztem, s már épp szitkozódni akartam, amikor elkapta Edward karját, s kihúzta a szobából…én meg csak kérdőn bámultam utánuk….
Senki sem szólt egy szót sem, így nem tehettem mást, minthogy várok…
(Edward szemszöge)
- Láttam! – örvendezett Alice húgom buzgón.
- Mit Alice? – adtam a hülyét. De ő már közben mutatta fejében a képet, amit látott. Látta, ahogy megkérem Bella kezét. – Ja, hogy ezt… - vigyorogtam – de ugye nem szóltál róla senkinek? – kérdeztem félve.
- Nem…még nem! Jasper teljesen hülyének nézhetett, amikor a látomásom után csak úgy felpattantam a kanapéról, és elrohantam megkeresni téged.
- Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem Jasper már hozzá van szokva ezekhez a dolgokhoz, ugyanis nem először történt már ilyen… - mondtam, miközben még szélesebbre tártam mosolyom. Mérgesen a szemembe nézett, ami nem hatott meg különösebben, hisz tudtam, hogy valójában nem haragszik a megjegyzésem miatt.
- Ugye megszervezhetem?
- Várj csak, ez azt jelenti, hogy igent fog mondani…
- Nem mondom meg…igazából nem láttam tisztán, úgyhogy még én sem tudom, de ha igent mond, ugye megszervezhetem? – könyörgött, s nézett rám boci szemekkel.
- Alice, ezt vele kell megbeszélned, de ha megkérhetlek, ne azelőtt kérdezd meg, mielőtt még megkérném a kezét, jó?
- Rendben…Bella biztos megengedi, hogy én szervezzem meg az esküvőt, mert ő szeret engem… - tűnődött – máris elkezdem szervezni a dolgokat!
- Hogy lehet valaki ilyen kicsi és mégis ennyire bosszantó?! – mosolyogtam.
- Ha-ha-ha…
- Alice, most már mennem kéne, Bella már biztosan vár…
- Menj csak… - felelte mosolyogva.
- Köszi – mondtam, majd cuppanós puszit nyomtam homlokára, és elindultam a szobám felé.
Nem időztem azon, hogy emberi tempóban közelítsem meg szobám és benne Bellám…
(Bella szemszöge)
- Oh, Edward, a frászt hozod rám! – kiáltottam fel ijedtemben.
- Tényleg? Pedig nem akartam! – nézett rám ártatlanul.
- Merre jártál? – kérdeztem kíváncsian.
- Alice látott valamit és azt akarta közölni…
- És annyira fontos volt, hogy el kellett szakítania tőlem – kérdeztem szomorkodva…
- De most itt vagyok! – mondta kedvenc féloldalas mosolyommal arcán.
Aztán pedig minden olyan gyorsan történt…egyszer csak előttem térdelt, egy kis piros dobozkával kezében…s így szólt:
- Isabella Marie Swan! Hozzám jössz feleségül?
Én hirtelen szóhoz sem jutottam, s jó pár másodperc telt el csendben, míg végül választ adtam gyönyörű kérdésére:
- Edward Cullen! Igen, boldogan hozzád megyek feleségül! – ha sírni tudtam volna, most biztosan patakokban folytak volna könnyeim, de kizárólag az öröm miatt.
Felhúzta a gyűrűt, majd felállt, mélyen a szemembe nézett, s megcsókolt…elindultunk a fal felé, erősen hozzám simult, miközben testem a falhoz nyomta. Olyan hevesen csókolt, mint még soha. Hihetetlen nagy vágyat keltett bennem. Már a puszta érintése forró tűzként futott végig bőrömön. Egy pillanatra megállt, mintha egy hang a fejében azt mondta volna: Állj!
Majd mélyen a szemembe fúrta tekintetét. Nem bírtam ellenállni a gyönyörű szempárnak. Aranyszín szeme csábított…
- Edward, ne csináld ezt! – nevettem.
- Mit? – kérdezte, mintha fogalma sem lett volna arról, amiről beszélek.
- Tudod te jól, hogy mit! Már megint elkápráztatsz! – feleltem mosolyogva.
Incselkedve nézett rám. Ajkai egyre közeledtek az enyémhez, míg végül lágyan súrolta ajkamat az övé. Majd mikor újra érintette, már valamivel erősebben tette azt. De nem úgy, hogy durva legyen és fájdalmas, hanem gyöngéd, de mégis határozottan szenvedélyes. Vad csókolózásba kezdtünk. Edward lágy csókokat lehelt először az arcomra, majd a fülem vonalát követve a nyakamra. A rövid, gyöngéd csókok után a szemembe nézett. Olyan közel volt egymáshoz az arcunk, hogy jéghideg – ami már számomra is szobahőmérsékletű – lehelete csiklandozta arcom.
Még mindig észveszejtően bódító illata van. Nem bírtam ellenállni neki. Hevesen megcsókoltam, jó hosszan. Kezdtünk belemelegedni. Felhevült testem az ő testéhez nyomtam. Edward még azt is megengedte, hogy karomat a nyaka köré fonjam, s beletúrjak bronzszínű selymesen puha hajába. Sőt a lábaimat is dereka köré fonhattam.(ez új volt nekem, hisz utoljára akkor voltunk így együtt, amikor még ember voltam)
Egyre hevesebben kapkodtam a levegőt, s Edward lélegzete is egyre szaporább lett. Hirtelen, miközben továbbra is hevesen csókolóztunk, derekát körbefogó lábamat kezdte simogatni. Egyre feljebb haladt…Gyengéden simogatott, miközben én megszabadítottam az ingjétől, feltárva ezzel tökéletesen izmos felsőtestének hófehér bőrét.
Kezével lágyan végigcirógatta testem mindenegyes porcát. Annyira felizgatott, hogy halk sóhajok hagyták el számat. Egy rántással letépte rólam összes ruhámat, s éreztem, hogy egyre szenvedélyesebb, izgatottabb lett Edward is.
Hirtelen abbahagyott mindent, s én már kezdtem megijedni, hogy nem akar, s kérdő tekintettel néztem rá, miért nem folytatjuk. Felemelt, majd gyengéden – mintha még most is törékeny porcelánbaba lennék – lefektetett arra az ágyra, ahol emberi mivoltomban feküdtem utoljára. Hatalmas kovácsoltvas ágy volt ez. Edward direkt nekem vette ajándékba. Rendkívül kényelmes ágy volt, és a célnak pont megfelelt.
Ott feküdtem előtte egy szál fehérneműben. Sóvárgó, vágyakozó tekintettek végigmért, majd letepert…
Majd végre minden ruhadarab lekerült rólunk, s átéltük életünk legszenvedélyesebb éjszakáját…
Csodálatos érzés volt! Sokkal intenzívebb, mint mikor ember voltam. Duplán annyira éreztem az érzelmeket, amik keresztülviharzottak rajtam, mint mikor ember voltam. Sőt…triplán.
Csak mikor körülnéztem, akkor vettem észre, hogy a szoba romokban hever…a falakon repedések, az ágyam eltörve, a CD-k a földön hevernek szanaszét a könyvekkel együtt. A bútorok darabokban.
- Azt hiszem lesz mit megmagyaráznunk! Ezt mind mi csináltuk? Észre sem vettem. – mondtam tűnődve.
- Tudod Bella, az első száz évedben még nagyon intenzív a vágy, a szerelem, a testi vonzalom a másik iránt, akit szeretsz. De te már háromszáz éves vagy, én pedig…inkább hagyjuk…és ezt nem gondoltam volna, hogy ekkora kárt fogunk majd okozni. Hogy ennyire…hogy is mondjam…szenvedéllyel teli együttlét lesz az első, amit vámpírként átélsz majd…velem…
- Hát…Emmett örülni fog neki…lesz mivel cukkolnia – nevettem – De Esme szerette ezt az ágyat, és én is! – mondtam lefelé görbülő szájjal.
- Ne aggódj kicsi Bellám, tudunk szerezni egy ugyanilyet… - felelte, majd megcsókolt – De most ideje lenne felöltözni és elmondani a nagy hírt – mondta miközben felemelte a kezem.
- Jó, de az összes ruhám cafatokban hever, azt sem tudom, hogy a szobának melyik részén, és így csak nem mehetek ki, nem?
- Hát, én nem ellenkeznék ellene. Elnézegetnélek így egész nap.
- Azt gondoltam! De nem hinném, hogy a családod többi tagjának is kellene tudnia, hogy nézek ki meztelenül. Még jó, hogy csak te vagy gondolatolvasó a családban.
- Tévedsz, Renesmee is az.
- Ha megkérhetlek a társaságában ne képzelj el így jó? – mutattam magamra.
- Rendben – nevetett – Alice jön, és hoz neked ruhát.
Mikor ezt kimondta, rá egy másodpercre már kopogtak is. Edward gyorsan magára kapott egy inget és egy bokszeralsót., majd kinyitotta az ajtót. Én pedig addig belecsavartam magam a takaróba.
- Szia Alice!
- Szia Edward! – mondta Alice csillogó szemekkel – Hoztam Bellának pár ruhát. Kéket, mert tudom, hogy azt szereted… - mosolygott.
- Köszi Alice, mindjárt megyünk. Ugye nem szóltál senkinek sem?
- Nem, de siessetek, mert nem bírom már sokáig. – kuncogott
- Rendben.
Edward odadobta a ruhát, mire én kimásztam az ágyból. Végigmért, csibészes mosollyal arcán, s így szólt:
- Nagyon szexi vagy.
- Edward hagyd abba! – zavarban voltam. – Szóval Alice mindvégig tudott róla? És ezért rángatott el ugye?
- Igen. – nézett rám bűnbánóan. – És ő akarja megszervezni, sőt már el is kezdte!
- Hogy lehet valaki ilyen kicsi, és mégis ennyire bosszantó? – kérdeztük egyszerre.
- Nagyon csinos vagy. Mehetünk?
- Igen.
Majd elindultunk lefelé a lépcsőn. Mindenki a nappaliban volt.
- Á, Sziasztok! Jó volt az éjszaka? – szólalt meg Emmett. Gondoltam, hogy nem hagyja ki!
- Igen, köszönjük Emmett, hogy kérdezted, ugyanis megkértem Bella kezét, és igent mondott! – ügyes Edward, ügyes.
- Ó Istenem! Végre boldogok lesztek! – rohant oda hozzánk Esme és ölelt át egyszerre mindkettőnket.
- Gratulálok fiam, hogy végre megjött az eszed!- szólalt meg Carlisle nevetve.
- Na végre, hogy elmondtátok! – vetette fel Alice. S mindenki furcsán nézett rá. – Most mi van? Én már rég tudtam és alig bírtam magamban tartani. – mondta kicsit durcásan.
- Gratula Tesó! – ölelte meg Jasper Edwardot – Bella! – s engem is megölelt. Emmett és Rosalie egyszerre jött oda.
- Gratulálunk!
- Anya! Apa! Végre összeházasodtok és egy család leszünk! – futott oda hozzánk Renesmee, egyetlen szeretett lányunk.
- Gratulálok!
- Köszönjük Jake! – mondtuk egyszerre mosolyogva.
Mindenki gratulált, Esme reggelit készített Renesmeenek és Jakenek, mindenki elfoglalta magát, és én kapva kaptam az alkalmon, hogy beszélhessek Carlisleval.
- Carlisle! – még sikerült elkapnom mielőtt elindult volna dolgozni – Beszélhetnék veled?
- Persze Bella! Mondd csak!
- Arra akartalak megkérni…hogy…az oltárhoz vezetnél?
- Ó Bella, természetesen. Ez megtiszteltetés számomra! Köszönöm!
- Én köszönöm Carlisle!
- Nincs mit! - ölelt át – Ne haragudj, de most mennem kell!
- Persze! Szia!
- Szia Bella!
Természetesen Alicera bíztam minden az esküvővel kapcsolatos teendőket. Egy hetet kapott, így Rosalie, Esme, és a lányom Nessie is besegít neki.
***
Eljött a nagy nap! Alice mindent előkészített, nekem csak az volt a dolgom, hogy lesétáljak a lépcsőn, és kimondjam azt a bizonyos szót, semmi más…mégis úgy izgultam, mint még soha.
A lépcső tetején álltam, Carlisle az oldalamon.
- Készen állsz? – kérdezte.
- Igen.
Elindultunk. Amikor a lábfejeim elhagyták az utolsó lépcsőfokot is, még nem láttam őt. Egy rövid pillanatra csodáltam a gazdagságát a fehér virágoknak, a girlandoknak, amik mind a szobában voltak, hosszú fehér szalagokat. Aztán levettem a tekintetem a mennyezetről, s kerestem a szatén szövet székeken keresztül, s végre megláttam őt. Egy boltív előtt áll, ami tele van virágokkal és szalagokkal. Alig vettem észre a család többi tagját, s akiket Alice még meghívott. Mind közül csak Edward arcát láttam, kitöltötte a látvány mindenem. Forró arany tekintete, tökéletes arca, amelyen túlcsordul az érzelem. A zene túl lassú volt, én pedig azonnal oda akartam érni hozzá. Egyedül Carlisle szorítása tartott vissza, hogy ne rohanjak oda hozzá….És akkor végre ott voltam. Edward felém nyújtotta kezét. Éreztem csodás, hűvös bőrét és otthon voltam.
Az esküink egyszerűek voltak, hagyományos szavak, amit már nagyon régóta használtak, de soha nem mentek ki a divatból. Emmett röviden beszélt(ő helyettesítette a papot), a végén csak annyit mondott: „Amíg csak éltek!”
Belenéztem Edward ragyogó, diadalmaskodó szemébe, és tudtam, hogy győztem. Megnyertem magamnak őt, a világ leggyönyörűbb teremtését, és nekem ennyi elég volt. Már semmi mást nem akartam, csak vele lenni.
Majd kimondtuk azt a bizonyos szót: „Akarom!”
Emmett férjjé és feleséggé nyilvánított bennünket, és akkor Edward kezeit arcomra tette, s szenvedélyesen megcsókolt. Olyannyira szenvedélyesre sikeredett, hogy Alice köhögése szakította csak félbe.
Az esküvő és a lagzi is simán zajlott. Ez is bizonyítja Alice remek szervezőképességét.
Majd miután vége lett, Esme és Carlisle átadtak egy kulcsot, mely a saját kis kunyhónkhoz tartozott, amely nem messze volt a Cullen háztól.
- Nessie, azt hiszem jobb lenne, ha ma még itt aludnál…anyádéknak hosszú éjszakája lesz – nevetett Emmett.
***
Hazamentünk a kunyhócskánkba, s befeküdtük az ágyba. Edward mellkasára tettem a fejem, s közben a szemébe néztem. Csillogott a boldogságtól, majd így szólt:
- Isten hozott itthon Isabella Cullen!
- Isabella Cullen! Nem is hangzik rosszul – kuncogtam.
- De nem ám! A világ legcsodálatosabb neve! – felelte kábultan.
- Edward! Szeretlek!
- Én is szeretlek Bella!
- Örökkön örökké!
- Örökkön örökké!
( Bella szemszöge)
Édes csók volt ez…lágy, de mégis szenvedéllyel, szerelemmel teli. Nagyon élveztem. S mikor már kezdtünk volna belemelegedni, kivágódott az ajtó, s Alice jelent meg…
Bosszankodva ránéztem, s már épp szitkozódni akartam, amikor elkapta Edward karját, s kihúzta a szobából…én meg csak kérdőn bámultam utánuk….
Senki sem szólt egy szót sem, így nem tehettem mást, minthogy várok…
(Edward szemszöge)
- Láttam! – örvendezett Alice húgom buzgón.
- Mit Alice? – adtam a hülyét. De ő már közben mutatta fejében a képet, amit látott. Látta, ahogy megkérem Bella kezét. – Ja, hogy ezt… - vigyorogtam – de ugye nem szóltál róla senkinek? – kérdeztem félve.
- Nem…még nem! Jasper teljesen hülyének nézhetett, amikor a látomásom után csak úgy felpattantam a kanapéról, és elrohantam megkeresni téged.
- Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem Jasper már hozzá van szokva ezekhez a dolgokhoz, ugyanis nem először történt már ilyen… - mondtam, miközben még szélesebbre tártam mosolyom. Mérgesen a szemembe nézett, ami nem hatott meg különösebben, hisz tudtam, hogy valójában nem haragszik a megjegyzésem miatt.
- Ugye megszervezhetem?
- Várj csak, ez azt jelenti, hogy igent fog mondani…
- Nem mondom meg…igazából nem láttam tisztán, úgyhogy még én sem tudom, de ha igent mond, ugye megszervezhetem? – könyörgött, s nézett rám boci szemekkel.
- Alice, ezt vele kell megbeszélned, de ha megkérhetlek, ne azelőtt kérdezd meg, mielőtt még megkérném a kezét, jó?
- Rendben…Bella biztos megengedi, hogy én szervezzem meg az esküvőt, mert ő szeret engem… - tűnődött – máris elkezdem szervezni a dolgokat!
- Hogy lehet valaki ilyen kicsi és mégis ennyire bosszantó?! – mosolyogtam.
- Ha-ha-ha…
- Alice, most már mennem kéne, Bella már biztosan vár…
- Menj csak… - felelte mosolyogva.
- Köszi – mondtam, majd cuppanós puszit nyomtam homlokára, és elindultam a szobám felé.
Nem időztem azon, hogy emberi tempóban közelítsem meg szobám és benne Bellám…
(Bella szemszöge)
- Oh, Edward, a frászt hozod rám! – kiáltottam fel ijedtemben.
- Tényleg? Pedig nem akartam! – nézett rám ártatlanul.
- Merre jártál? – kérdeztem kíváncsian.
- Alice látott valamit és azt akarta közölni…
- És annyira fontos volt, hogy el kellett szakítania tőlem – kérdeztem szomorkodva…
- De most itt vagyok! – mondta kedvenc féloldalas mosolyommal arcán.
Aztán pedig minden olyan gyorsan történt…egyszer csak előttem térdelt, egy kis piros dobozkával kezében…s így szólt:
- Isabella Marie Swan! Hozzám jössz feleségül?
Én hirtelen szóhoz sem jutottam, s jó pár másodperc telt el csendben, míg végül választ adtam gyönyörű kérdésére:
- Edward Cullen! Igen, boldogan hozzád megyek feleségül! – ha sírni tudtam volna, most biztosan patakokban folytak volna könnyeim, de kizárólag az öröm miatt.
Felhúzta a gyűrűt, majd felállt, mélyen a szemembe nézett, s megcsókolt…elindultunk a fal felé, erősen hozzám simult, miközben testem a falhoz nyomta. Olyan hevesen csókolt, mint még soha. Hihetetlen nagy vágyat keltett bennem. Már a puszta érintése forró tűzként futott végig bőrömön. Egy pillanatra megállt, mintha egy hang a fejében azt mondta volna: Állj!
Majd mélyen a szemembe fúrta tekintetét. Nem bírtam ellenállni a gyönyörű szempárnak. Aranyszín szeme csábított…
- Edward, ne csináld ezt! – nevettem.
- Mit? – kérdezte, mintha fogalma sem lett volna arról, amiről beszélek.
- Tudod te jól, hogy mit! Már megint elkápráztatsz! – feleltem mosolyogva.
Incselkedve nézett rám. Ajkai egyre közeledtek az enyémhez, míg végül lágyan súrolta ajkamat az övé. Majd mikor újra érintette, már valamivel erősebben tette azt. De nem úgy, hogy durva legyen és fájdalmas, hanem gyöngéd, de mégis határozottan szenvedélyes. Vad csókolózásba kezdtünk. Edward lágy csókokat lehelt először az arcomra, majd a fülem vonalát követve a nyakamra. A rövid, gyöngéd csókok után a szemembe nézett. Olyan közel volt egymáshoz az arcunk, hogy jéghideg – ami már számomra is szobahőmérsékletű – lehelete csiklandozta arcom.
Még mindig észveszejtően bódító illata van. Nem bírtam ellenállni neki. Hevesen megcsókoltam, jó hosszan. Kezdtünk belemelegedni. Felhevült testem az ő testéhez nyomtam. Edward még azt is megengedte, hogy karomat a nyaka köré fonjam, s beletúrjak bronzszínű selymesen puha hajába. Sőt a lábaimat is dereka köré fonhattam.(ez új volt nekem, hisz utoljára akkor voltunk így együtt, amikor még ember voltam)
Egyre hevesebben kapkodtam a levegőt, s Edward lélegzete is egyre szaporább lett. Hirtelen, miközben továbbra is hevesen csókolóztunk, derekát körbefogó lábamat kezdte simogatni. Egyre feljebb haladt…Gyengéden simogatott, miközben én megszabadítottam az ingjétől, feltárva ezzel tökéletesen izmos felsőtestének hófehér bőrét.
Kezével lágyan végigcirógatta testem mindenegyes porcát. Annyira felizgatott, hogy halk sóhajok hagyták el számat. Egy rántással letépte rólam összes ruhámat, s éreztem, hogy egyre szenvedélyesebb, izgatottabb lett Edward is.
Hirtelen abbahagyott mindent, s én már kezdtem megijedni, hogy nem akar, s kérdő tekintettel néztem rá, miért nem folytatjuk. Felemelt, majd gyengéden – mintha még most is törékeny porcelánbaba lennék – lefektetett arra az ágyra, ahol emberi mivoltomban feküdtem utoljára. Hatalmas kovácsoltvas ágy volt ez. Edward direkt nekem vette ajándékba. Rendkívül kényelmes ágy volt, és a célnak pont megfelelt.
Ott feküdtem előtte egy szál fehérneműben. Sóvárgó, vágyakozó tekintettek végigmért, majd letepert…
Majd végre minden ruhadarab lekerült rólunk, s átéltük életünk legszenvedélyesebb éjszakáját…
Csodálatos érzés volt! Sokkal intenzívebb, mint mikor ember voltam. Duplán annyira éreztem az érzelmeket, amik keresztülviharzottak rajtam, mint mikor ember voltam. Sőt…triplán.
Csak mikor körülnéztem, akkor vettem észre, hogy a szoba romokban hever…a falakon repedések, az ágyam eltörve, a CD-k a földön hevernek szanaszét a könyvekkel együtt. A bútorok darabokban.
- Azt hiszem lesz mit megmagyaráznunk! Ezt mind mi csináltuk? Észre sem vettem. – mondtam tűnődve.
- Tudod Bella, az első száz évedben még nagyon intenzív a vágy, a szerelem, a testi vonzalom a másik iránt, akit szeretsz. De te már háromszáz éves vagy, én pedig…inkább hagyjuk…és ezt nem gondoltam volna, hogy ekkora kárt fogunk majd okozni. Hogy ennyire…hogy is mondjam…szenvedéllyel teli együttlét lesz az első, amit vámpírként átélsz majd…velem…
- Hát…Emmett örülni fog neki…lesz mivel cukkolnia – nevettem – De Esme szerette ezt az ágyat, és én is! – mondtam lefelé görbülő szájjal.
- Ne aggódj kicsi Bellám, tudunk szerezni egy ugyanilyet… - felelte, majd megcsókolt – De most ideje lenne felöltözni és elmondani a nagy hírt – mondta miközben felemelte a kezem.
- Jó, de az összes ruhám cafatokban hever, azt sem tudom, hogy a szobának melyik részén, és így csak nem mehetek ki, nem?
- Hát, én nem ellenkeznék ellene. Elnézegetnélek így egész nap.
- Azt gondoltam! De nem hinném, hogy a családod többi tagjának is kellene tudnia, hogy nézek ki meztelenül. Még jó, hogy csak te vagy gondolatolvasó a családban.
- Tévedsz, Renesmee is az.
- Ha megkérhetlek a társaságában ne képzelj el így jó? – mutattam magamra.
- Rendben – nevetett – Alice jön, és hoz neked ruhát.
Mikor ezt kimondta, rá egy másodpercre már kopogtak is. Edward gyorsan magára kapott egy inget és egy bokszeralsót., majd kinyitotta az ajtót. Én pedig addig belecsavartam magam a takaróba.
- Szia Alice!
- Szia Edward! – mondta Alice csillogó szemekkel – Hoztam Bellának pár ruhát. Kéket, mert tudom, hogy azt szereted… - mosolygott.
- Köszi Alice, mindjárt megyünk. Ugye nem szóltál senkinek sem?
- Nem, de siessetek, mert nem bírom már sokáig. – kuncogott
- Rendben.
Edward odadobta a ruhát, mire én kimásztam az ágyból. Végigmért, csibészes mosollyal arcán, s így szólt:
- Nagyon szexi vagy.
- Edward hagyd abba! – zavarban voltam. – Szóval Alice mindvégig tudott róla? És ezért rángatott el ugye?
- Igen. – nézett rám bűnbánóan. – És ő akarja megszervezni, sőt már el is kezdte!
- Hogy lehet valaki ilyen kicsi, és mégis ennyire bosszantó? – kérdeztük egyszerre.
- Nagyon csinos vagy. Mehetünk?
- Igen.
Majd elindultunk lefelé a lépcsőn. Mindenki a nappaliban volt.
- Á, Sziasztok! Jó volt az éjszaka? – szólalt meg Emmett. Gondoltam, hogy nem hagyja ki!
- Igen, köszönjük Emmett, hogy kérdezted, ugyanis megkértem Bella kezét, és igent mondott! – ügyes Edward, ügyes.
- Ó Istenem! Végre boldogok lesztek! – rohant oda hozzánk Esme és ölelt át egyszerre mindkettőnket.
- Gratulálok fiam, hogy végre megjött az eszed!- szólalt meg Carlisle nevetve.
- Na végre, hogy elmondtátok! – vetette fel Alice. S mindenki furcsán nézett rá. – Most mi van? Én már rég tudtam és alig bírtam magamban tartani. – mondta kicsit durcásan.
- Gratula Tesó! – ölelte meg Jasper Edwardot – Bella! – s engem is megölelt. Emmett és Rosalie egyszerre jött oda.
- Gratulálunk!
- Anya! Apa! Végre összeházasodtok és egy család leszünk! – futott oda hozzánk Renesmee, egyetlen szeretett lányunk.
- Gratulálok!
- Köszönjük Jake! – mondtuk egyszerre mosolyogva.
Mindenki gratulált, Esme reggelit készített Renesmeenek és Jakenek, mindenki elfoglalta magát, és én kapva kaptam az alkalmon, hogy beszélhessek Carlisleval.
- Carlisle! – még sikerült elkapnom mielőtt elindult volna dolgozni – Beszélhetnék veled?
- Persze Bella! Mondd csak!
- Arra akartalak megkérni…hogy…az oltárhoz vezetnél?
- Ó Bella, természetesen. Ez megtiszteltetés számomra! Köszönöm!
- Én köszönöm Carlisle!
- Nincs mit! - ölelt át – Ne haragudj, de most mennem kell!
- Persze! Szia!
- Szia Bella!
Természetesen Alicera bíztam minden az esküvővel kapcsolatos teendőket. Egy hetet kapott, így Rosalie, Esme, és a lányom Nessie is besegít neki.
***
Eljött a nagy nap! Alice mindent előkészített, nekem csak az volt a dolgom, hogy lesétáljak a lépcsőn, és kimondjam azt a bizonyos szót, semmi más…mégis úgy izgultam, mint még soha.
A lépcső tetején álltam, Carlisle az oldalamon.
- Készen állsz? – kérdezte.
- Igen.
Elindultunk. Amikor a lábfejeim elhagyták az utolsó lépcsőfokot is, még nem láttam őt. Egy rövid pillanatra csodáltam a gazdagságát a fehér virágoknak, a girlandoknak, amik mind a szobában voltak, hosszú fehér szalagokat. Aztán levettem a tekintetem a mennyezetről, s kerestem a szatén szövet székeken keresztül, s végre megláttam őt. Egy boltív előtt áll, ami tele van virágokkal és szalagokkal. Alig vettem észre a család többi tagját, s akiket Alice még meghívott. Mind közül csak Edward arcát láttam, kitöltötte a látvány mindenem. Forró arany tekintete, tökéletes arca, amelyen túlcsordul az érzelem. A zene túl lassú volt, én pedig azonnal oda akartam érni hozzá. Egyedül Carlisle szorítása tartott vissza, hogy ne rohanjak oda hozzá….És akkor végre ott voltam. Edward felém nyújtotta kezét. Éreztem csodás, hűvös bőrét és otthon voltam.
Az esküink egyszerűek voltak, hagyományos szavak, amit már nagyon régóta használtak, de soha nem mentek ki a divatból. Emmett röviden beszélt(ő helyettesítette a papot), a végén csak annyit mondott: „Amíg csak éltek!”
Belenéztem Edward ragyogó, diadalmaskodó szemébe, és tudtam, hogy győztem. Megnyertem magamnak őt, a világ leggyönyörűbb teremtését, és nekem ennyi elég volt. Már semmi mást nem akartam, csak vele lenni.
Majd kimondtuk azt a bizonyos szót: „Akarom!”
Emmett férjjé és feleséggé nyilvánított bennünket, és akkor Edward kezeit arcomra tette, s szenvedélyesen megcsókolt. Olyannyira szenvedélyesre sikeredett, hogy Alice köhögése szakította csak félbe.
Az esküvő és a lagzi is simán zajlott. Ez is bizonyítja Alice remek szervezőképességét.
Majd miután vége lett, Esme és Carlisle átadtak egy kulcsot, mely a saját kis kunyhónkhoz tartozott, amely nem messze volt a Cullen háztól.
- Nessie, azt hiszem jobb lenne, ha ma még itt aludnál…anyádéknak hosszú éjszakája lesz – nevetett Emmett.
***
Hazamentünk a kunyhócskánkba, s befeküdtük az ágyba. Edward mellkasára tettem a fejem, s közben a szemébe néztem. Csillogott a boldogságtól, majd így szólt:
- Isten hozott itthon Isabella Cullen!
- Isabella Cullen! Nem is hangzik rosszul – kuncogtam.
- De nem ám! A világ legcsodálatosabb neve! – felelte kábultan.
- Edward! Szeretlek!
- Én is szeretlek Bella!
- Örökkön örökké!
- Örökkön örökké!
Kedves olvasóim! Ezzel a történetemnek vége! Remélem tetszett ez a fejezet is! De ne aggódjatok,már elkezdtem írni egy másik sztorit, ami ugyanígy Twilight Saga-s. Ugyanezen a blogon fog frissülni. Még nem tudom mikor teszem fel az új sztori első fejezetét, de az őszi szünet az a nagyon maximum, amikor felteszem!
ÍRJATOK SOK KOMMENTÁRT!!!!!
Puszi:Puppy
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése